|
|
A kommunikációban nem csak a nyelv
kifejlõdése az egyedi. Jóval mielõtt
beszélni kezdtünk volna, az
embereknek 250 különbözõ
arckifejezése volt, szemben az
emberszabásúak 25-30 jelével. Az
érzelmek minden arckifejezése azonos
módon volt felismerhetõ minden
kultúrában. Például az emberek
mindenhol röviden fölhúzzák a
szemöldöküket ha ismerõst látnak.
Mosoly a fogak mutatása nélkül
csökkenti a másik agresszióját, mig a
nevetés a fogak mutatásával játékos
agresszió, azzal a jelentéssel hogy:
ami most következik az nem komoly.
Tudjuk tettetni a jeleket, de ha
természetes, a másodperc tört részéig
tart csak. Ha tettetjük, egy csöppet
hosszabb.
A testbeszédet nagyobb részt tudattalanul dolgozzuk fel, de hatása a viselkedésünkre oriási. Néhányan azt állitják, hogy az információ 80 %-ban vagy még többen a testtartáson, mozdulatokon keresztül áramlik, 15 %-ban a vokalizáción át, mint hangsúly, hangmagasság, tempó, és a szóbeli kommunikáció csak a maradék 5 %-ért felel?s.
Az agresszió kifejezése szintén univerzális, de kultúrális különbségek nagymértékben befolyásolják intenzitását. Bushmanok között filmezve kutatók nem találkoztak aggressziv testhelyzetekkel, amig nem használták a hátrafelé fimezõ kamerájukat. Akkor derült csak ki, hogy gyerekek a hátuk mögött kiöltötték nyelvüket, feneküket mutatták a kutatók felé. De ez volt minden agressziv jel, és csak a gyerekektõl érkezett. A Bushman kultúrában a szülõk arra nevelik gyerekeiket, hogy ne viselkedjenek agresszivan, segitenek megoldani konfliktusaikat, és bátoritják a békés viselkedést. Épp ellenkezõleg, a dél-amerikai Yanomamo törzs hires agressziv kultúrájárol, õk egyenesen tanitják gyerekeiket hogy legyenek erõszakosak, és egymást is úgy kezelik. Ezek a példák mutatják, hogy a minimális genetikai meghatározottságot a kultúra csökkenteni vagy hangsúlyozni tudja.
KÖTÕDÉS ELMÉLET
Noha Freud és Jung régen megmondta milyen fontosak a korai tapasztalatok egy ember életében, a pszichológia egyéb ágai és a biológiai tudományok sokáig várattak magukra a bizonyitékokkal. A 20. század közepén azonban az adatok kezdtek gyûlni több oldalról melyek mind azt igazolták: az anya -gyerek kapcsolat az alapja a személyiség formálásának, sõt, modellként szolgál késõbbi kapcsolatok számára. Az imprintingre emlékeztet bennünket: az elsõ néhány hónapban speciális kötõdés alakul ki az anya és gyereke között, amely késõbb a jelentõs emberekkel szembeni bonyolult kapcsolatmintává, kommunikációs stilussá, elvárássá alakul. Ahogyan a mamához kötõdünk, ahogyan vele kommunikálunk, alapvetõen befolyásolja késõbbi kapcsolatainkat. És ne hagyjuk magunkat félrevezetni: elõször a függõség igénynek kell kielégülnie, csak ezután jöhet a függetlenség! Aki a függetlenséget sürgetni akarja, könnyen az ellenkezõjét kapja: gyerekeinket erõszakosan függetlenségere serkenteni könnyen elõidézheti a sosem tapasztalt függõséghez való ragaszkaodást.
Mary Ainsworth az "Idegen Helyzet Teszt"-et dolgozta ki a kötõdés mérésére. Egy, egy és fél éves gyerekekek anyjukkal vagy apjukkal meghivott egy laboratóriumi szobába, amiben játékok és egy idegen várta õket. Általában a gyerekek elkezdtek játszani. Egymás utáni epizódoknban a gyereket egyedül hagyták az idegennel, késõbb teljesen. Ez stresszt okozott a nekik, némelyeknek komolyat. A mérés valójában az újratalálkozási szakaszban történt, gyakorlatilag etológus modszerrel: viselkedés elemeket kódoltak.
A kutatók három tipust különitettek el:
1 - "Biztonságosan Kötõd?" gyerekek nagyon kétségbe estek, sirtak, háborogtak, az ajtóhoz mentek, és igy tovább. Amikor az anya visszajött, hozzá rohantak, a szem kontaktust, a test kontaktust azonnal fölvették, könnyen megnyugodtak és hamar visszatértek játszani.
2 - "Ambivalens Bizonytalanul Kötõdõ" gyerekek szintén nagyon kétségbe estek mikor a mama eltûnt, azonnal fölvették a kapcsolatot mikor visszajött, de a jeleik ellentmondásosak voltak. Ellenségesek is voltak a pozitiv érzelmek mellet, például rúgták is meg ölelték is a mamát. Nem nyugodtak meg könnyen, sokáig sirtak, és nem tértek vissza játszani, csüngtek a mamán.
3 - "Elkerülõ Bizonytalan" gyerekek nem is mutatták a stressz tüneteit, de ha szivfrekvenciát, légzés számot és bõr ellenállást mértek kiderült, hogy õk is erõs stresszt élnek át. Amikor az anyjuk visszajött, nem vettek föl szem- és test-kontaktust, játszottak tovább mintha mi sem történt volna.
Ezt a tesztet kultúrközi összehasonlitásokban is megcsinálták alapvetõen ugyanezzel az eredménnyel. Érdekes kivételként szolgáltak a Bushman anyák akik nem voltak hajlandók letenni kisgyereküket idegen környezetben még három percre sem! De gondoljunk csak bele! Õsi történelmünkben a szavannán ha letettük a gyereket egy percre is egyedül a legkisebb ragadozó elvihette. Rendben van ez ma hogy elvárjuk tõlük nyugodtan maradjanak egyedül letéve?
A KÖZÖS LÉNYEG: AZ ÖSZTÖN
A Humán Etológia úgy tekinti az emberiséget mint a természet részét, ami a természet törvényeinek engedelmeskedik, és millió éveken át fejlõdött oda, ahol most tart. Testünk viseli a törtlnelmünk nyomait. Például szines látásunk a nappali életmód eredménye. Elõre tekintõ szemünk fán lakó félmajom korunkban alakult ki, hogy megbecsülhessük a faágak pontos távolságát. Édes preferenciánk valószinûleg gyümölcsevõ korunkból származik, amikor is a táplálékdús gyümölcs érett volt és édes. Ezek mintájára, elég valószinûnek tûnik, hogy minden fennmaradásunkhoz szükséges pszichés tapasztalatunknak is lenyomata van a lelkünkben. Talán épp ez az a pont, ahol a Jungi archetipusok találkoznak a modern tudománnyal?
Minden pszichodinamikus beállitottságú pszichológus megegyezik abban, hogy az ösztönöknek lényegi befolyása van a viselkedésre. Jung meg volt gyõzõdve róla, hogy fõ feladatunk az életben fölkutatni, megérteni és integrálni tudattalan tartalmainkat a tudatos elménkbe. Ezt tekintette a lelki egészség és fejlõdés alapjának. Itt van egy tudomány, amely oriási mértékben járul hozzá hogy megismerjük és megmagyarázzuk öröklött tulajdonságainkat! Használjuk javunkra!
Lap teteje
A testbeszédet nagyobb részt tudattalanul dolgozzuk fel, de hatása a viselkedésünkre oriási. Néhányan azt állitják, hogy az információ 80 %-ban vagy még többen a testtartáson, mozdulatokon keresztül áramlik, 15 %-ban a vokalizáción át, mint hangsúly, hangmagasság, tempó, és a szóbeli kommunikáció csak a maradék 5 %-ért felel?s.
Az agresszió kifejezése szintén univerzális, de kultúrális különbségek nagymértékben befolyásolják intenzitását. Bushmanok között filmezve kutatók nem találkoztak aggressziv testhelyzetekkel, amig nem használták a hátrafelé fimezõ kamerájukat. Akkor derült csak ki, hogy gyerekek a hátuk mögött kiöltötték nyelvüket, feneküket mutatták a kutatók felé. De ez volt minden agressziv jel, és csak a gyerekektõl érkezett. A Bushman kultúrában a szülõk arra nevelik gyerekeiket, hogy ne viselkedjenek agresszivan, segitenek megoldani konfliktusaikat, és bátoritják a békés viselkedést. Épp ellenkezõleg, a dél-amerikai Yanomamo törzs hires agressziv kultúrájárol, õk egyenesen tanitják gyerekeiket hogy legyenek erõszakosak, és egymást is úgy kezelik. Ezek a példák mutatják, hogy a minimális genetikai meghatározottságot a kultúra csökkenteni vagy hangsúlyozni tudja.
KÖTÕDÉS ELMÉLET
Noha Freud és Jung régen megmondta milyen fontosak a korai tapasztalatok egy ember életében, a pszichológia egyéb ágai és a biológiai tudományok sokáig várattak magukra a bizonyitékokkal. A 20. század közepén azonban az adatok kezdtek gyûlni több oldalról melyek mind azt igazolták: az anya -gyerek kapcsolat az alapja a személyiség formálásának, sõt, modellként szolgál késõbbi kapcsolatok számára. Az imprintingre emlékeztet bennünket: az elsõ néhány hónapban speciális kötõdés alakul ki az anya és gyereke között, amely késõbb a jelentõs emberekkel szembeni bonyolult kapcsolatmintává, kommunikációs stilussá, elvárássá alakul. Ahogyan a mamához kötõdünk, ahogyan vele kommunikálunk, alapvetõen befolyásolja késõbbi kapcsolatainkat. És ne hagyjuk magunkat félrevezetni: elõször a függõség igénynek kell kielégülnie, csak ezután jöhet a függetlenség! Aki a függetlenséget sürgetni akarja, könnyen az ellenkezõjét kapja: gyerekeinket erõszakosan függetlenségere serkenteni könnyen elõidézheti a sosem tapasztalt függõséghez való ragaszkaodást.
Mary Ainsworth az "Idegen Helyzet Teszt"-et dolgozta ki a kötõdés mérésére. Egy, egy és fél éves gyerekekek anyjukkal vagy apjukkal meghivott egy laboratóriumi szobába, amiben játékok és egy idegen várta õket. Általában a gyerekek elkezdtek játszani. Egymás utáni epizódoknban a gyereket egyedül hagyták az idegennel, késõbb teljesen. Ez stresszt okozott a nekik, némelyeknek komolyat. A mérés valójában az újratalálkozási szakaszban történt, gyakorlatilag etológus modszerrel: viselkedés elemeket kódoltak.
A kutatók három tipust különitettek el:
1 - "Biztonságosan Kötõd?" gyerekek nagyon kétségbe estek, sirtak, háborogtak, az ajtóhoz mentek, és igy tovább. Amikor az anya visszajött, hozzá rohantak, a szem kontaktust, a test kontaktust azonnal fölvették, könnyen megnyugodtak és hamar visszatértek játszani.
2 - "Ambivalens Bizonytalanul Kötõdõ" gyerekek szintén nagyon kétségbe estek mikor a mama eltûnt, azonnal fölvették a kapcsolatot mikor visszajött, de a jeleik ellentmondásosak voltak. Ellenségesek is voltak a pozitiv érzelmek mellet, például rúgták is meg ölelték is a mamát. Nem nyugodtak meg könnyen, sokáig sirtak, és nem tértek vissza játszani, csüngtek a mamán.
3 - "Elkerülõ Bizonytalan" gyerekek nem is mutatták a stressz tüneteit, de ha szivfrekvenciát, légzés számot és bõr ellenállást mértek kiderült, hogy õk is erõs stresszt élnek át. Amikor az anyjuk visszajött, nem vettek föl szem- és test-kontaktust, játszottak tovább mintha mi sem történt volna.
Ezt a tesztet kultúrközi összehasonlitásokban is megcsinálták alapvetõen ugyanezzel az eredménnyel. Érdekes kivételként szolgáltak a Bushman anyák akik nem voltak hajlandók letenni kisgyereküket idegen környezetben még három percre sem! De gondoljunk csak bele! Õsi történelmünkben a szavannán ha letettük a gyereket egy percre is egyedül a legkisebb ragadozó elvihette. Rendben van ez ma hogy elvárjuk tõlük nyugodtan maradjanak egyedül letéve?
A KÖZÖS LÉNYEG: AZ ÖSZTÖN
A Humán Etológia úgy tekinti az emberiséget mint a természet részét, ami a természet törvényeinek engedelmeskedik, és millió éveken át fejlõdött oda, ahol most tart. Testünk viseli a törtlnelmünk nyomait. Például szines látásunk a nappali életmód eredménye. Elõre tekintõ szemünk fán lakó félmajom korunkban alakult ki, hogy megbecsülhessük a faágak pontos távolságát. Édes preferenciánk valószinûleg gyümölcsevõ korunkból származik, amikor is a táplálékdús gyümölcs érett volt és édes. Ezek mintájára, elég valószinûnek tûnik, hogy minden fennmaradásunkhoz szükséges pszichés tapasztalatunknak is lenyomata van a lelkünkben. Talán épp ez az a pont, ahol a Jungi archetipusok találkoznak a modern tudománnyal?
Minden pszichodinamikus beállitottságú pszichológus megegyezik abban, hogy az ösztönöknek lényegi befolyása van a viselkedésre. Jung meg volt gyõzõdve róla, hogy fõ feladatunk az életben fölkutatni, megérteni és integrálni tudattalan tartalmainkat a tudatos elménkbe. Ezt tekintette a lelki egészség és fejlõdés alapjának. Itt van egy tudomány, amely oriási mértékben járul hozzá hogy megismerjük és megmagyarázzuk öröklött tulajdonságainkat! Használjuk javunkra!
Lap teteje
Az emberi viselkedés olyan komplex,
hogy több tudományág próbálja
magyarázni bizonyos területeit, de a
végsõ szintézis még nem született meg.
Rövid történelmi beveztõ után után
szeretném bemutatni a biológiai
megközelitést, más néven a humán
etológiát.
A PSZICHOLÓGIA SZÜLETÉSE
Filozófusok évszázadokon át gondolkodtak a gondolkodásról, mig a XIX. század végén az "elsõ pszichológus" Wundt megkisérelte a pszichológiát laboratóriumba vinni, és egyszerû méréseket, pl reakció idõ méréseket végezni. Ezzel akarta megközelithetõvé tenni a tudományos gondolkodásmód számára.
PSZICHOANALIZIS
Néhány évvel késõbb a pszichoanalitikus mozgalom kezdõdött meglehetõsen különbözõ beállitottsággal: a tudattalan lelki tartalmakat és szerepüket vizsgálták introspekció, szabad asszociáció, és álom elemzés segitségével. Az elmélet kidolgozóitól eltekintve alanyaik többnyire neurotikus, vagy elmebeteg páciensek voltak.
BEHAVIORIZMUS
Ez elfogadhatatlan volt a pontosság kedvelõ behavioristáknak, akik nem csak a tudttalan, hanem a tudatos psziché vizsgálhatóságát, késõbb még a létezésést is kétségbe vonták. Kifejlesztettek egy nagyon pontos, minden részletében ellenõrzött, ismételhetõ kisérleti megközelitést, ennek segitségével pedig a tanulás elméletet. Laboratóriumi eredményeik java része egér és patkány kisérletekbõl származott, következtetéseiket megszoritás nélkül alkalmazták emberre is.
HUMANISZTIKUS PSZICHOLÓGIA
A pszichoanalizis is és a behaviorizmus is determinisztikus abban az értelemben, hogy a pszichoanalitikusok azt állitja hogy az ösztönök és a korai tapasztalatok határozzák meg a személyiséget, a behavioristák úgy vélik a inger-reakció tipusú tanulás a felelõs minden megfigyelhetõ magatartásért. Ezekre való reakcióként tûnt föl a "Harmadik Erõ" a pszichológia történetben. A Humanisztikus Pszichológusok elfogadják, hogy alapvetõ ösztönök vezérlik az embereket, elfogadják, hogy a tanulásnak fontos szerepe van a magatartás formálásában. Ezeken az összetevõkön túl feltételezik, hogy az önmegvalósitásra irányuló belsõ késztetés az emberiség legmagasabb motivációja. Abbéli törekvésünkben hogy kifejlesszük legmagasabb lehetõségeinket, szabadon választjuk meg hogy viselkedjünk, hogy gondolkodjunk, sõt többé-kevésbe azt is hogy érezzünk.
AZ ETOLÓGIA SZÜLETÉSE
Még a pszichológusok próbáltak rájönni milyen rugóra jár a neurotikus psziché, vagy hogy kell kisérleti változókat módositani hogy viselkedés változást idézzenek elõ, vagy próbálták kiválogatni mi motiválja az egészséges embereket, zoológusok járták a vadont és keresték a természet törvényeit. Néhányuk figyelme a fizikai jellemzõkön túl az állatok viselkedésére is kiterjedt. Kint a természetben jobbára az állatok öröklött, genetikailag rögzitett viselkedés mintázataival találkoztak. 1973-ban Konrad Lorenz, Nicolaas Tinbergen és Karl von Frisch megosztott életteni Nobel Dijat kaptak állati viselkedés tanulmányaikért. Új tudományág született, úgy hivták: etológia.
AZ ÚJ TUDOMÁNY
Von Frisch megfejtette a méhek táncát, Tinbergen fölvázolta a tüskés pikók reproduktiv viselkedésének hierarchiáját, Lorenz megkülönböztette az evolució folyamán analóg és homológ módon kialakuló viselkedés mintákat. Mint jó zoológusok, sosem feledkeztek meg az evoluciós háttérrõl, és a természetben elõforduló természetes viselkedésre helyezték a hangsúlyt. Fókuszukban a viselkedés fiziológiai mechanizmusa, az egyedi fejlõdése, az evolúciós története és a funkciója állt. A folyamatos viselkedést elkülönülõ magatartás elemekre osztották, és az u.n. etogramok gyûjtésének temérdek munkája megkezdõdött. Ez a leiró munka szolgált alapjául a fajspecifikus viselkdés mitázatok megállapitásának, összehasonlitásoknak, az ok-okozati összefüggések megállapitásának és a funkciók kideritésének.
EVOLÚCIÓS HÁTTÉR A GYAKORLATBAN
Mig a behavioristák patkányokat futtattak labirintusban és kideritették hogy erõsiti meg a jutalom a labirintus megtanulásást, az etológusok arra a következtetésre jutottak, hogy millió éveken át a patkányok lyukakaban és üregekben éltek, igy a természetes szelekció révén ehhez a környezethez alkalmazkodtak. Ezért a jó teljesitményük ebbõl a speciális alkalmazkodásból ered.
Egy másik példában kutatók össze akartak hasonlitani két fajt intelligencia tekintetében, ezért kerülõút feladatot adtak mókusoknak és kutyáknak. A mókusok teljesitettek jobban, amibõl arra következtettek, hogy azok intelligensebbek mint a kutyák, ami nem szükségszerûen igaz. Mielõtt ilyen széles kategóriákban mint intelligencia következtetéseket vonnánk le, meg kell fontolnunk, hogy a mókusok fán élõ lényekké fejlõdtek. A fák vékony ágai közt három dimenzióban kell kalkulálniuk, és megtalálniuk útvonalukat. Generációról generációra a legjobb választódott ki közülük. Persze, hogy jobbak kerülõút használatában mint olyan faj, amelyiknek sosem kellett elõbb eltávolodni a céljától, hogy aztán megközelithesse.
Lap teteje
A PSZICHOLÓGIA SZÜLETÉSE
Filozófusok évszázadokon át gondolkodtak a gondolkodásról, mig a XIX. század végén az "elsõ pszichológus" Wundt megkisérelte a pszichológiát laboratóriumba vinni, és egyszerû méréseket, pl reakció idõ méréseket végezni. Ezzel akarta megközelithetõvé tenni a tudományos gondolkodásmód számára.
PSZICHOANALIZIS
Néhány évvel késõbb a pszichoanalitikus mozgalom kezdõdött meglehetõsen különbözõ beállitottsággal: a tudattalan lelki tartalmakat és szerepüket vizsgálták introspekció, szabad asszociáció, és álom elemzés segitségével. Az elmélet kidolgozóitól eltekintve alanyaik többnyire neurotikus, vagy elmebeteg páciensek voltak.
BEHAVIORIZMUS
Ez elfogadhatatlan volt a pontosság kedvelõ behavioristáknak, akik nem csak a tudttalan, hanem a tudatos psziché vizsgálhatóságát, késõbb még a létezésést is kétségbe vonták. Kifejlesztettek egy nagyon pontos, minden részletében ellenõrzött, ismételhetõ kisérleti megközelitést, ennek segitségével pedig a tanulás elméletet. Laboratóriumi eredményeik java része egér és patkány kisérletekbõl származott, következtetéseiket megszoritás nélkül alkalmazták emberre is.
HUMANISZTIKUS PSZICHOLÓGIA
A pszichoanalizis is és a behaviorizmus is determinisztikus abban az értelemben, hogy a pszichoanalitikusok azt állitja hogy az ösztönök és a korai tapasztalatok határozzák meg a személyiséget, a behavioristák úgy vélik a inger-reakció tipusú tanulás a felelõs minden megfigyelhetõ magatartásért. Ezekre való reakcióként tûnt föl a "Harmadik Erõ" a pszichológia történetben. A Humanisztikus Pszichológusok elfogadják, hogy alapvetõ ösztönök vezérlik az embereket, elfogadják, hogy a tanulásnak fontos szerepe van a magatartás formálásában. Ezeken az összetevõkön túl feltételezik, hogy az önmegvalósitásra irányuló belsõ késztetés az emberiség legmagasabb motivációja. Abbéli törekvésünkben hogy kifejlesszük legmagasabb lehetõségeinket, szabadon választjuk meg hogy viselkedjünk, hogy gondolkodjunk, sõt többé-kevésbe azt is hogy érezzünk.
AZ ETOLÓGIA SZÜLETÉSE
Még a pszichológusok próbáltak rájönni milyen rugóra jár a neurotikus psziché, vagy hogy kell kisérleti változókat módositani hogy viselkedés változást idézzenek elõ, vagy próbálták kiválogatni mi motiválja az egészséges embereket, zoológusok járták a vadont és keresték a természet törvényeit. Néhányuk figyelme a fizikai jellemzõkön túl az állatok viselkedésére is kiterjedt. Kint a természetben jobbára az állatok öröklött, genetikailag rögzitett viselkedés mintázataival találkoztak. 1973-ban Konrad Lorenz, Nicolaas Tinbergen és Karl von Frisch megosztott életteni Nobel Dijat kaptak állati viselkedés tanulmányaikért. Új tudományág született, úgy hivták: etológia.
AZ ÚJ TUDOMÁNY
Von Frisch megfejtette a méhek táncát, Tinbergen fölvázolta a tüskés pikók reproduktiv viselkedésének hierarchiáját, Lorenz megkülönböztette az evolució folyamán analóg és homológ módon kialakuló viselkedés mintákat. Mint jó zoológusok, sosem feledkeztek meg az evoluciós háttérrõl, és a természetben elõforduló természetes viselkedésre helyezték a hangsúlyt. Fókuszukban a viselkedés fiziológiai mechanizmusa, az egyedi fejlõdése, az evolúciós története és a funkciója állt. A folyamatos viselkedést elkülönülõ magatartás elemekre osztották, és az u.n. etogramok gyûjtésének temérdek munkája megkezdõdött. Ez a leiró munka szolgált alapjául a fajspecifikus viselkdés mitázatok megállapitásának, összehasonlitásoknak, az ok-okozati összefüggések megállapitásának és a funkciók kideritésének.
EVOLÚCIÓS HÁTTÉR A GYAKORLATBAN
Mig a behavioristák patkányokat futtattak labirintusban és kideritették hogy erõsiti meg a jutalom a labirintus megtanulásást, az etológusok arra a következtetésre jutottak, hogy millió éveken át a patkányok lyukakaban és üregekben éltek, igy a természetes szelekció révén ehhez a környezethez alkalmazkodtak. Ezért a jó teljesitményük ebbõl a speciális alkalmazkodásból ered.
Egy másik példában kutatók össze akartak hasonlitani két fajt intelligencia tekintetében, ezért kerülõút feladatot adtak mókusoknak és kutyáknak. A mókusok teljesitettek jobban, amibõl arra következtettek, hogy azok intelligensebbek mint a kutyák, ami nem szükségszerûen igaz. Mielõtt ilyen széles kategóriákban mint intelligencia következtetéseket vonnánk le, meg kell fontolnunk, hogy a mókusok fán élõ lényekké fejlõdtek. A fák vékony ágai közt három dimenzióban kell kalkulálniuk, és megtalálniuk útvonalukat. Generációról generációra a legjobb választódott ki közülük. Persze, hogy jobbak kerülõút használatában mint olyan faj, amelyiknek sosem kellett elõbb eltávolodni a céljától, hogy aztán megközelithesse.
Lap teteje
IMPRINTING TANULMÁNYOK
Lorenz fölfedezte, hogy amikor a kiskacsák kikelnek a tojásból, azonnal követik az elsõ mozgó tárgyat. A természetben ez általában az anya, de ha véletlen más, a kiskacsa azt is hûségesen követi. A jelenség körülbelül térd magasságú tárgyakig mûködik. Van egy rövid érzékeny periódus, mialatt az anya képe rögzül az idegrendszerben, ezután megváltoztathatalan, úgy mûködik mint a genetikailag rögzitett mintázatok. Ahogy a kutatások folytatódtak, világossá vált, hogy többé-kevésbé minden fajnak van érzékeny periódusa születés után. Néhány madár faj esetében még a fajazonásságot is ez határozza meg, vagyis amelyik faj imprintálódott fióka korában, azt fogja párnak választani felnõttként. Kutatók azt is bizonyitották, hogy az imprinting alapvetõ szerepet játszik az anya-kölyök kapcsolat kialakitásában emlõsök esetében is különbözõ mértékben és különbözõ módon. Az elsõ tisztogatásoknál az újszülött szaga rögzõdik az anyában, és az elsõ érintéseknél, szopásnál az anya szaga és képe rögzõdik az újszülöttben. Viselkedés jellemzõk is segitik a folyamatot: zebrák elterelik kicsinyeiket a többi kancától születés után néhány napig, amig a mama képe rögzül. A vadonban az állatok általában csak a saját kölyküket etetik néhány kivételtõl eltekintve, igy a mama felismerése alapvetõ.
Természetesen fölmerül a kérdés: érzékeny periódus létezik-e embernél is? Kevésbé merev formában ugyan, de a válasz igen! Vizsgálatok bizonyitották, hogy a szülétés utáni néhány óra nagyon fontos. Ez az az idõszak, amikor az újszülött nagyon élénk, és erre jó oka van (feltéve ha szervezete nincs túltöltve a mama szervezetén keresztül fájdalom csillapitókkal és egyéb drogokkal). A kötõdésben kialakult különbségek még 10 évvel késõbb is kimutathatók. Noha a nyugati kultúrákban a sterilitás mindenek fölött álló ezért az újszöttet rögtön születés után elveszik a mamától, még a fertõzések is kevésbé gyakoriak voltak olyan esetekeben, mikor megkapták a lehetõséget hogy szoros testkontaktusban maradjanak egy ideig.
VISELKEDÉSÖKOLÓGIA
Ez az az ága az etológiának, amelyik a kapcsolakat keresi egy faj bizonyos magatartása és a fizikai, biológiai környezete között. Olyan fogalmakban gondolkozik mint: Mi a túlélési értéke bizonyos viselkedésnek? Növeli-e az összesitett alkalmasságát? Hogy befolyásolják bizonyos környezeti tényezõk a magatartást?
Kölcsönös összefüggések látszanak az antilopok test mérete, étel preferenciája, territoriális viselkedése, kommunikációja és ragadozó ellenes viselkedése közt. Az afrikai szavannákon temérdek antilop faj futkos. A legkisebb a nyúl méretû dik-dik antilop, a legnagyobb a tehén méretû jávor antilop vagy eland. A kicsiknek magas fehérjetartalmú rügyekre, termésekre van szükségük, õk a bokrok, fák leveleit legelik, igy a bozótosokban élnek. A források szûkösek és koncentráltak, ezért territóriumot tartanak, leggyakrabban párban. A bokrok közt nem jól látják egymást, igy leginkább hang- és szag-elemekkel kommunikálnak. Ragadozóik elõl elbújnak. A nagy testû antilopok mint például a gnú megelégszenek az alacsony fehérje tartalmú fûvel, nomádok, az évszakos esõk nyomán sarjadó füvet követik. A nyilt szavannán fõleg látvány elemekkel kommunikálnak, nagy tömegbe tömörülnek, vagy elfutnak ragadozóik elõl. Nem meglepõ, hogy a közepes testméretû antilopok vegyesen esznek füvet is, falevelet, termést is, territoriálisak a párzásik szezonban, kommunikációjukban szaglás, hallás és látvány mind szerepet játszik, és jobbára hárem csoportokat alkotnak. Természetesen kivételek akadnak. Az ok okozati összefüggések sosem egyenesek: hosszú lábat növesztettek hogy a nyilt terepen elfuthassanak, vagy nyilt terepre költöztek mert hosszú lábuk nõtt. Együtt változtak a környezetükkel.
PÁRZÁSI RENDSZEREK
A biológiában a fõ megkülönböztetés a nõstény és a him között az ivarsejtjeik méretén alapul. A nõsténynek viszonylag kevés nagy ivarsejtje van. Mire megtermékenyül, a nõstény már sok energiát fektetett utódjába, igy nem akar elveszteni közülük egyet sem. Ellenkezõleg, a himnek rengeteg kicsi ivarsejte van, termelni õket nem energia igényes, úgyhogy egyet védelmezni közülük nem gazdaságos. Emiatt a nõstény érdeke a szaporodásban túléléshez segiteni összes megtermékenyitett petesejtjét, a him érdeke pedig megtermékenyiteni annyi petesejtet amennyit csak lehet. Sok faj esetében a nõstény is több himmel párzik egy szezonban, valószinûleg mert a genetikai variancia szintén kedvez a túlélésnek.
De helyzet azért ennél bonyolultabb! Az összesitett fitnesz attól függ, hogy az utód maga megéri-e a szaporodóképes korát, igy a szülõk legfõbb érdeke biztositani az õ túlélését. Az állatvilágban különbözõ stratégiákat találunk a megoldásra. Gerinctelenek legtöbbje temérdek utódot produkál, aztán végzetükre hagyják õket. Sok halfaj esetében az apa gondoz, a legtöbb emlõsnél az anya a gondozó. Ha csak az anya vagy csak az apa a gondozó, a párzási rendszer poligám. (Több partnerrel párzanak.) Madarak között találunk poligám és monogám rendszereket is.
Elfogadott nézet, hogy olyan körülmények között mikor az utód túlélési esélye nagyobb ha mindkét szülõ gondoz, azt teszik és kialakul a monogámia. A viselkedés ökölógiában monogámia annyit jelent, a pár együtt marad legalább egy szezon erejéig, de nem jelent "pár-hûséget". Némelyik párnál egyikük kilép - amelyik lehet a him, lehet a nõstény. Minden esetben számolhatunk a befektetés - megtérülés arányával. Mi az esélye, hogy több utódja lesz, hogy talál új párt, hogy az elsõ fészekalj túlél ha a párját egyedül hagyja? Természetesen senki nem mondja, hogy a madarak tiszta tudattal kalkulálnak! De feltételezzük, hogy gének befolyásolják a reproduktiv viselkedést, és az evolúcióban azok a gének és viselkedésformák válogatódtak ki, amelyek ezeket a géneket segitették nagy számban a következõ generációba.
Lorenz fölfedezte, hogy amikor a kiskacsák kikelnek a tojásból, azonnal követik az elsõ mozgó tárgyat. A természetben ez általában az anya, de ha véletlen más, a kiskacsa azt is hûségesen követi. A jelenség körülbelül térd magasságú tárgyakig mûködik. Van egy rövid érzékeny periódus, mialatt az anya képe rögzül az idegrendszerben, ezután megváltoztathatalan, úgy mûködik mint a genetikailag rögzitett mintázatok. Ahogy a kutatások folytatódtak, világossá vált, hogy többé-kevésbé minden fajnak van érzékeny periódusa születés után. Néhány madár faj esetében még a fajazonásságot is ez határozza meg, vagyis amelyik faj imprintálódott fióka korában, azt fogja párnak választani felnõttként. Kutatók azt is bizonyitották, hogy az imprinting alapvetõ szerepet játszik az anya-kölyök kapcsolat kialakitásában emlõsök esetében is különbözõ mértékben és különbözõ módon. Az elsõ tisztogatásoknál az újszülött szaga rögzõdik az anyában, és az elsõ érintéseknél, szopásnál az anya szaga és képe rögzõdik az újszülöttben. Viselkedés jellemzõk is segitik a folyamatot: zebrák elterelik kicsinyeiket a többi kancától születés után néhány napig, amig a mama képe rögzül. A vadonban az állatok általában csak a saját kölyküket etetik néhány kivételtõl eltekintve, igy a mama felismerése alapvetõ.
Természetesen fölmerül a kérdés: érzékeny periódus létezik-e embernél is? Kevésbé merev formában ugyan, de a válasz igen! Vizsgálatok bizonyitották, hogy a szülétés utáni néhány óra nagyon fontos. Ez az az idõszak, amikor az újszülött nagyon élénk, és erre jó oka van (feltéve ha szervezete nincs túltöltve a mama szervezetén keresztül fájdalom csillapitókkal és egyéb drogokkal). A kötõdésben kialakult különbségek még 10 évvel késõbb is kimutathatók. Noha a nyugati kultúrákban a sterilitás mindenek fölött álló ezért az újszöttet rögtön születés után elveszik a mamától, még a fertõzések is kevésbé gyakoriak voltak olyan esetekeben, mikor megkapták a lehetõséget hogy szoros testkontaktusban maradjanak egy ideig.
VISELKEDÉSÖKOLÓGIA
Ez az az ága az etológiának, amelyik a kapcsolakat keresi egy faj bizonyos magatartása és a fizikai, biológiai környezete között. Olyan fogalmakban gondolkozik mint: Mi a túlélési értéke bizonyos viselkedésnek? Növeli-e az összesitett alkalmasságát? Hogy befolyásolják bizonyos környezeti tényezõk a magatartást?
Kölcsönös összefüggések látszanak az antilopok test mérete, étel preferenciája, territoriális viselkedése, kommunikációja és ragadozó ellenes viselkedése közt. Az afrikai szavannákon temérdek antilop faj futkos. A legkisebb a nyúl méretû dik-dik antilop, a legnagyobb a tehén méretû jávor antilop vagy eland. A kicsiknek magas fehérjetartalmú rügyekre, termésekre van szükségük, õk a bokrok, fák leveleit legelik, igy a bozótosokban élnek. A források szûkösek és koncentráltak, ezért territóriumot tartanak, leggyakrabban párban. A bokrok közt nem jól látják egymást, igy leginkább hang- és szag-elemekkel kommunikálnak. Ragadozóik elõl elbújnak. A nagy testû antilopok mint például a gnú megelégszenek az alacsony fehérje tartalmú fûvel, nomádok, az évszakos esõk nyomán sarjadó füvet követik. A nyilt szavannán fõleg látvány elemekkel kommunikálnak, nagy tömegbe tömörülnek, vagy elfutnak ragadozóik elõl. Nem meglepõ, hogy a közepes testméretû antilopok vegyesen esznek füvet is, falevelet, termést is, territoriálisak a párzásik szezonban, kommunikációjukban szaglás, hallás és látvány mind szerepet játszik, és jobbára hárem csoportokat alkotnak. Természetesen kivételek akadnak. Az ok okozati összefüggések sosem egyenesek: hosszú lábat növesztettek hogy a nyilt terepen elfuthassanak, vagy nyilt terepre költöztek mert hosszú lábuk nõtt. Együtt változtak a környezetükkel.
PÁRZÁSI RENDSZEREK
A biológiában a fõ megkülönböztetés a nõstény és a him között az ivarsejtjeik méretén alapul. A nõsténynek viszonylag kevés nagy ivarsejtje van. Mire megtermékenyül, a nõstény már sok energiát fektetett utódjába, igy nem akar elveszteni közülük egyet sem. Ellenkezõleg, a himnek rengeteg kicsi ivarsejte van, termelni õket nem energia igényes, úgyhogy egyet védelmezni közülük nem gazdaságos. Emiatt a nõstény érdeke a szaporodásban túléléshez segiteni összes megtermékenyitett petesejtjét, a him érdeke pedig megtermékenyiteni annyi petesejtet amennyit csak lehet. Sok faj esetében a nõstény is több himmel párzik egy szezonban, valószinûleg mert a genetikai variancia szintén kedvez a túlélésnek.
De helyzet azért ennél bonyolultabb! Az összesitett fitnesz attól függ, hogy az utód maga megéri-e a szaporodóképes korát, igy a szülõk legfõbb érdeke biztositani az õ túlélését. Az állatvilágban különbözõ stratégiákat találunk a megoldásra. Gerinctelenek legtöbbje temérdek utódot produkál, aztán végzetükre hagyják õket. Sok halfaj esetében az apa gondoz, a legtöbb emlõsnél az anya a gondozó. Ha csak az anya vagy csak az apa a gondozó, a párzási rendszer poligám. (Több partnerrel párzanak.) Madarak között találunk poligám és monogám rendszereket is.
Elfogadott nézet, hogy olyan körülmények között mikor az utód túlélési esélye nagyobb ha mindkét szülõ gondoz, azt teszik és kialakul a monogámia. A viselkedés ökölógiában monogámia annyit jelent, a pár együtt marad legalább egy szezon erejéig, de nem jelent "pár-hûséget". Némelyik párnál egyikük kilép - amelyik lehet a him, lehet a nõstény. Minden esetben számolhatunk a befektetés - megtérülés arányával. Mi az esélye, hogy több utódja lesz, hogy talál új párt, hogy az elsõ fészekalj túlél ha a párját egyedül hagyja? Természetesen senki nem mondja, hogy a madarak tiszta tudattal kalkulálnak! De feltételezzük, hogy gének befolyásolják a reproduktiv viselkedést, és az evolúcióban azok a gének és viselkedésformák válogatódtak ki, amelyek ezeket a géneket segitették nagy számban a következõ generációba.
Jelent ez valamit az emberiség
számára? Igen is meg nem is! Nagyon
nehéz az összehasonlitás, elõször is,
mert a viselkedés ökológiában a
monogámiának semmi köze az
erkölcshöz, csak az utód túlélési
esélyéhez. Az emberi társadalomban
viszont ez egy nagyon érzékeny téma.
Másodszor pedig, mi fajokról és
valószinûségekrõl beszélünk, nem
egyéni történetekrõl. Kifejezetten
sértõ lehet egyeseknek legnagyobb
szivfájdalmukat állatcsoportokhoz
hasonlitani. Természetesen a tudomány
senkit nem szándékozik megsérteni.
Az emberi kultúrák között különbözõ házassági szokásokat találunk. Poligám kultúrákban ahogy a férfi-nõi biológia alapján jósoljuk, többnyire a férfinek van több felesége, és csak néhány ismert társadalomban lehetett egy nõnek több férje. Vannak monogám kultúrák, ahol legalább is az elvárás a partnerhez való hûség, többé- kevésbé mindkét oldalról. És mégis: a háremekben általában van egy "kedvenc feleség", ami a monogámiára emlékeztet bennünket, a monogám társadalmak viszont telis teli vannak poligám viselkedéssel. Jó okunk van feltételezni, hogy ezek a viselkedések is genetikai befolyás alatt állnak és igy magyarázatot találunk mindkét viselkedés mintára. Talán könnyebb lenne megértenünk magunkat ha elfogadnánk, hogy a lelkünk mélyén mindkét tendencia él bennünk, valószinû, hogy a férfiak hajlanak az egyik oldalra, nõk a másikra. Mindazonáltal a viselkedés ökológia sosem mondta, hogy a genetikai háttér jó kifogás lenne bármiféle akcióra! Függetlenül a génjeinktõl felelõsek vagyunk azért amit teszünk akár a génejink által meghatározott irányba esik, akár az ellentétesbe. Arról nem is beszélve, hogy ellenkezõ tendenciák közül válogathatunk!
ÖNZÕ GÉN
Valaki azt mondta génszeleció? Igen! Dawkins leporolta a régi természetes szelekció elméletet azt állitván, hogy az a gén szintjén mûködik. Az eredeti verzió szerint, ha az egyed szintjén hatna, az egész világnak önzõ, ellenséges helynek kellene lennie, pedig nem az! Lépten nyomon altruizmussal találkozunk a természetben, más szóval egymás segitésével még olyankor is, amikor az az egyed saját kárára van! Euszociális rovarok szociális élete szolgáltatta az elsõ kulcsokat a magyarázathoz. Néhány hangya, méh és darázs faj esetében szaporodásra nem képes kasztok alakultak ki, amelyek feladata az utódokról való gondoskodás. Miért nem foglalkoznak a saját szaporodásukkal? Az õ haplodiploid párzási rendszerükben a munkás kasztoknak 75%-ban közös a génállományuk a nõvéreikkel, és csak 50%-ban lenne közös a saját lányikkal. Az Önzõ Gén Elmélet szerint eképpen több közös gént juttatnak a következõ generációba, igy biztositva saját összesitett fitneszüket.
Hasonló elképzelések vonatkoznak az emlõsökre is. Például egy oroszlán csapatban az összes nõstény rokon. Ha anya-lánya vagy testvérek, a génjeik 50 %-a közös, ha nagynénik, unokatestvérek, akkor 25 %-a és igy tovább. Ha egy egyed segiti túlélni egy vagy több rokonát, közös génjeiken keresztül saját összesitett fitneszét növeli.
Altruizmus történhet nem rokon egyedek között is. Legtöbb esetben a tudósok azt feltételezik, ezek az esetek kölcsönösek, vagyis többé-kevésbé hasznot hoznak mindkét állat számára.
Az altruisztikus viselkedés megmagyarázható ha azt feltételezzük, hogy a génjeink állnak kiválogatódás alatt. Azok a gének kerülnek nagyobb számban a következõ generációba, amelyek hatékonyabban segitették túléléshez az azon bizonyos génnel rendelkez? egyedeket.
HUMÁN
ETOLÓGIA
Itt van hát egy viszonylag fiatal biológiai tudomány amelyik a megfigyelhetõ viselkedéssel foglalkozik, figyelembe véve az evoluciós hátteret is. Természetesen, az embert is választhatja vizsgálata tárgyául.
Kezdetben az összehasonlitó tanulmányok segitettek több belátáshoz. Mi különböztet meg minket legközelebbi rokonunktól, az emberszabásúaktól? Fõként növényevõ majmokból vadászó-gyûjtögetõ emberré váltunk. A csoport minden eddiginél nagyobb fontosságra tett szert, és a régi versengés együttmûködéssé alakult. Össze kellet hangolnunk a mozgásunkat, a lelki állapotunkat, még az érzelmeinket is. Egyedi jelenségek jelentek meg a csapat összetartás támogatására: empátia, hipnózis, ritmus, zene, és tánc. Új kognitiv rendszerek alakultak ki a konfliktus megoldás szolgálatára, az imitáció gyakoribb lett és nagyobb jelentõségre tett szert mint bármely más állat csoport esetében. Mindezekhez járult még a csoport lojalitás sosem látott mértéke.
A magas szociabilitás magasszintû támogatást eredményezett a sérült, beteg csapattagok számára, ami szintén ritkaság az állatoknál. Csak nagymértékben szociális állatok között mint elefánt és delfin szólnak hiradások effélérõl.
Ételmegosztás általában csak anya és kölyke között történik emberszabásúaknál, mig egész megszokott emberek között.
Mielõtt szerszámkészitõkké váltunk volna, elkezdtünk vonzódni a tárgyakhoz.
Egy másik egyedi jellemzõje az emberi csoportoknak a kiegészitõ munka, amilyet nem tapasztaltak emberszabásúaknál. Az embereknek megvan a végtermék a fejükben, egymást váltva osztják meg a feladatot, egyik csinálja az egyik felét, a másik a másikat.
A gyerekek felnevelésének ideje jobban megnyúlt, mint bármelyik másik faj esetében, az anya, az apa, de még a közeli rokonok is besegitenek a gyerekek felnevelésébe. A monogámia megalapozza a hosszú, közös munkát, ezen túl a vadászok távollétének idejére is fönntartja a csapat személyes szerkezetét.
Az egyik legnyilvánvalóbb különbség köztünk és az állatok között a nyelv. Természetesen, a humán etológia támogatja azt az elképzelést, hogy a nyelv tanulás is genetikai alapokra épül. Úgy tûnik, hogy van egy széles érzékeny periódusa. 10 év alatti gyerekek másképp tanulják a nyelvet mint a felnõttek. Néhány szomorú esetben mikor gyerekek nyelvi közeg nélkül nõttek föl, a kritikus periódus utáni nyelv tanulás nem volt tökéletes. Egy másik példában ikrek nõttek fel egy süket-néma nagymamával, akik kialakitottak maguknak egy nyelvet, ami a genetikai alapokat bizonyitja.
Az emberi kultúrák között különbözõ házassági szokásokat találunk. Poligám kultúrákban ahogy a férfi-nõi biológia alapján jósoljuk, többnyire a férfinek van több felesége, és csak néhány ismert társadalomban lehetett egy nõnek több férje. Vannak monogám kultúrák, ahol legalább is az elvárás a partnerhez való hûség, többé- kevésbé mindkét oldalról. És mégis: a háremekben általában van egy "kedvenc feleség", ami a monogámiára emlékeztet bennünket, a monogám társadalmak viszont telis teli vannak poligám viselkedéssel. Jó okunk van feltételezni, hogy ezek a viselkedések is genetikai befolyás alatt állnak és igy magyarázatot találunk mindkét viselkedés mintára. Talán könnyebb lenne megértenünk magunkat ha elfogadnánk, hogy a lelkünk mélyén mindkét tendencia él bennünk, valószinû, hogy a férfiak hajlanak az egyik oldalra, nõk a másikra. Mindazonáltal a viselkedés ökológia sosem mondta, hogy a genetikai háttér jó kifogás lenne bármiféle akcióra! Függetlenül a génjeinktõl felelõsek vagyunk azért amit teszünk akár a génejink által meghatározott irányba esik, akár az ellentétesbe. Arról nem is beszélve, hogy ellenkezõ tendenciák közül válogathatunk!
ÖNZÕ GÉN
Valaki azt mondta génszeleció? Igen! Dawkins leporolta a régi természetes szelekció elméletet azt állitván, hogy az a gén szintjén mûködik. Az eredeti verzió szerint, ha az egyed szintjén hatna, az egész világnak önzõ, ellenséges helynek kellene lennie, pedig nem az! Lépten nyomon altruizmussal találkozunk a természetben, más szóval egymás segitésével még olyankor is, amikor az az egyed saját kárára van! Euszociális rovarok szociális élete szolgáltatta az elsõ kulcsokat a magyarázathoz. Néhány hangya, méh és darázs faj esetében szaporodásra nem képes kasztok alakultak ki, amelyek feladata az utódokról való gondoskodás. Miért nem foglalkoznak a saját szaporodásukkal? Az õ haplodiploid párzási rendszerükben a munkás kasztoknak 75%-ban közös a génállományuk a nõvéreikkel, és csak 50%-ban lenne közös a saját lányikkal. Az Önzõ Gén Elmélet szerint eképpen több közös gént juttatnak a következõ generációba, igy biztositva saját összesitett fitneszüket.
Hasonló elképzelések vonatkoznak az emlõsökre is. Például egy oroszlán csapatban az összes nõstény rokon. Ha anya-lánya vagy testvérek, a génjeik 50 %-a közös, ha nagynénik, unokatestvérek, akkor 25 %-a és igy tovább. Ha egy egyed segiti túlélni egy vagy több rokonát, közös génjeiken keresztül saját összesitett fitneszét növeli.
Altruizmus történhet nem rokon egyedek között is. Legtöbb esetben a tudósok azt feltételezik, ezek az esetek kölcsönösek, vagyis többé-kevésbé hasznot hoznak mindkét állat számára.
Az altruisztikus viselkedés megmagyarázható ha azt feltételezzük, hogy a génjeink állnak kiválogatódás alatt. Azok a gének kerülnek nagyobb számban a következõ generációba, amelyek hatékonyabban segitették túléléshez az azon bizonyos génnel rendelkez? egyedeket.
HUMÁN
ETOLÓGIA
Itt van hát egy viszonylag fiatal biológiai tudomány amelyik a megfigyelhetõ viselkedéssel foglalkozik, figyelembe véve az evoluciós hátteret is. Természetesen, az embert is választhatja vizsgálata tárgyául.
Kezdetben az összehasonlitó tanulmányok segitettek több belátáshoz. Mi különböztet meg minket legközelebbi rokonunktól, az emberszabásúaktól? Fõként növényevõ majmokból vadászó-gyûjtögetõ emberré váltunk. A csoport minden eddiginél nagyobb fontosságra tett szert, és a régi versengés együttmûködéssé alakult. Össze kellet hangolnunk a mozgásunkat, a lelki állapotunkat, még az érzelmeinket is. Egyedi jelenségek jelentek meg a csapat összetartás támogatására: empátia, hipnózis, ritmus, zene, és tánc. Új kognitiv rendszerek alakultak ki a konfliktus megoldás szolgálatára, az imitáció gyakoribb lett és nagyobb jelentõségre tett szert mint bármely más állat csoport esetében. Mindezekhez járult még a csoport lojalitás sosem látott mértéke.
A magas szociabilitás magasszintû támogatást eredményezett a sérült, beteg csapattagok számára, ami szintén ritkaság az állatoknál. Csak nagymértékben szociális állatok között mint elefánt és delfin szólnak hiradások effélérõl.
Ételmegosztás általában csak anya és kölyke között történik emberszabásúaknál, mig egész megszokott emberek között.
Mielõtt szerszámkészitõkké váltunk volna, elkezdtünk vonzódni a tárgyakhoz.
Egy másik egyedi jellemzõje az emberi csoportoknak a kiegészitõ munka, amilyet nem tapasztaltak emberszabásúaknál. Az embereknek megvan a végtermék a fejükben, egymást váltva osztják meg a feladatot, egyik csinálja az egyik felét, a másik a másikat.
A gyerekek felnevelésének ideje jobban megnyúlt, mint bármelyik másik faj esetében, az anya, az apa, de még a közeli rokonok is besegitenek a gyerekek felnevelésébe. A monogámia megalapozza a hosszú, közös munkát, ezen túl a vadászok távollétének idejére is fönntartja a csapat személyes szerkezetét.
Az egyik legnyilvánvalóbb különbség köztünk és az állatok között a nyelv. Természetesen, a humán etológia támogatja azt az elképzelést, hogy a nyelv tanulás is genetikai alapokra épül. Úgy tûnik, hogy van egy széles érzékeny periódusa. 10 év alatti gyerekek másképp tanulják a nyelvet mint a felnõttek. Néhány szomorú esetben mikor gyerekek nyelvi közeg nélkül nõttek föl, a kritikus periódus utáni nyelv tanulás nem volt tökéletes. Egy másik példában ikrek nõttek fel egy süket-néma nagymamával, akik kialakitottak maguknak egy nyelvet, ami a genetikai alapokat bizonyitja.
Esti és hét végi konzultációkra
van lehetõség!
Iroda:
Mukilteo, WA 98275
Email:
soundsoulcounseling@yahoo.com
Mukilteo, WA 98275
Email:
soundsoulcounseling@yahoo.com
Copyright © 2011
Minden jog fönntartva
Minden jog fönntartva
Ingyenes Elsõ Konzultációért
hivja a +1 (425) 280 2643-as számot,
vagy küldjön egy Email-t!
hivja a +1 (425) 280 2643-as számot,
vagy küldjön egy Email-t!
PSZICHOLÓGIA - ETOLÓGIA - HUMÁN ETOLÓGIA
Újrarendezõdés belátással
Fekete Zita
Mukilteoban (USA)
Interneten
Skype-on
Interneten
Skype-on
S
O
U
N
D
S
O
U
L
C
O
U
N
S
E
L
I
N
G